A Korona-expressz nemzetközi gyorsvonat hálófülkéjében utazik egy csinos fiatal nő és egy fiatal férfi.
Hosszú az út, az éj leple alatt nem látni semmit a tájból, unalmasan telik az idő, csak a kerekek zakatolása, a sínek csikorgása tartja ébren utasainkat.
A fülke halovány fényében sandán kikandikál a félig áttetsző hálóingben fekvő nőcike minden izgi domborulata.
Az alak nem bírja levenni a látványtól kimeredt szemeit róla.
Egyszer csak a felkanosodott pasi megszólal:
- Levél érkezett, nyitva a postahivatal?
A nő felháborodva:
- De kérem, nem szégyelli magát?
Nyomasztó félóra után újra a pasi:
- Hahó, levele van, nyitva a postahivatal?
- Hát hogy merészkedik, uram?
Ismét mély csend, csak a vonat ismétlődő zakatolása.
Újabb félóra után.
- Hölgyem, levél érkezett, nyitott-e már a postahivatal?
Erre a hölgy már kissé szelídebben:
- Ne zavarjon, kérem!
Nemsokára a hölgy rájön, hogy jól esne egy kis etyele-petyele, az éj leple alatt senki se zavarná meg őket, nem tudná meg senki a kis lamour-t, s a pasi is jóképű.
- Hahó, megnyílt a postahivatal!
Mire a pasi:
- Sajnálom, a levél már kézbesült!

- Ki az abszolút szegény?
- Akinek még az aranyere is rézből van.