Tavaly év végén elhatároztuk a csajokkal, hogy utolsó héten kimegyünk egyik délután a kollégiumból felfedezni az új EU-s játszótereket. Megérkeztünk a játszótérre és éltük a második gyerekkorunkat tízenhét éves fejjel. Én beleültem egy forgó székbe, először tetszett a dolog, majd amikor beindult a forgás, már nem tudtam fékezni sem, és kezem-lábam égnek állt. Kiabáltam, hogy - Valaki segítsen már, állítsátok már meg ezt a szart, mindjárt elokádom magam! - Teszem hozzá, a játszótéren kb. 20 ember volt, abból a fele felnőtt. Két barátnőm a háttérben szakadt a röhögéstől, másik aki mellettem állt, úgy röhögött, hogy még segíteni sem tudott, de egyszer csak elkaptam a kezét és megállt a forgó. Nagy nehezen kimásztam belőle, két lépés után összecsuklottam, úgy remegtem és szédültem még vagy fél óráig. Barátnőim értesítettek, hogy mindenki az egész játszótéren a térdét csapkodva sírt a röhögéstől, még az öt éves gyerekek is.

Kovács a főnökének panaszkodik:
- A Szabó mindig seggfejnek nevez!
- Szabó, jöjjön ide! Ha meg egyszer seggfejnek nevezi Kovácsot, kirúgom. Másnap Kovács megint a főnöknél van.
- Na mi van? Megint leseggfejezte?
- Nem. De ahogy ittam a reggeli kávémat, rám szólt: "Mi van kolléga, beöntés?"